Az Óvodakert indítását az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló Országos Iskolakert-fejlesztési Program, Iskolakert Alapozó Alapprogram III. üteme tette lehetővé 2020-ban, a szükséges eszközök biztosításával és szakmai segítségnyújtással.
Logók:
Fényképek:
2021. évi beszámoló:
Óvodakert beszámoló
Óvodakertünk veteményesét a falusi konyhakert mintájára alakítottuk ki. Óvodánkban tavasszal a gyermekek folyamatosan gondozták, művelték a zöldséges és virágos kertet is. Az időjárástól függően az ősszel földbe duggatott hagymákat kiszedtük, salátákat leszedtük és frissen el is fogyasztottuk. A parlagon maradt földet a gyerekek előkészítették a tavaszi veteményezéshez, felásták, kigazolták. Mielőtt földbe tették a magokat kis kapájukkal fellazították a földet, majd átgereblyézték. A csoportok külön-külön döntötték el, hogy mit vetnek el. Került a földbe sárgarépa, retek, borsó, tök, paradicsom palánta és sok más is. A csoportokban előnevelt paradicsom palántákat kiültettük a kertekbe. Ügyeltünk arra, hogy betartsák a biokertészkedés szempontjait. Vegyszer és permetezés helyett a védelmet az biztosítja, hogy a hagymát a sárgarépa közelébe duggatják, elriasztva ezzel a sárgarépa- és hagymalegyet. Így a hasznos növénytársításokat is megismerhetik a gyerekek. A paradicsom palánták gyors növekedése szükségessé tette a karózást, melyet nagycsoportosainkkal együtt végeztünk, közben tanulták ennek jelentőségét, a kalapács biztonságos használatát. A mindennapi kerti munkák végzése közben a gyermekek elsajátították a kerti szerszámok helyes és biztonságos használatát, és karbantartását azzal, hogy a munka végeztével megtisztították azokat.
Míg a nagyok a veteményeskertnél foglalatoskodtak, addig a kisebbek a virágos kertből húzták ki a gyomot. Helyi virágkertészek által felajánlott egynyári virágok kerültek a földbe, melyeket a gyerekekkel együtt ültetünk el. A virágosládák megtöltésében is mindenki részt vett.
A sok esőzésnek köszönhetően megtelt az esővíz gyűjtő, melyből a gyermekek locsolhatták kertjeiket. Ezáltal megtapasztalták, megtanulták a víztakarékosság egyik módját. A nyári melegben a gyerekek minden reggel, még a hőség beállta előtt elvégzik a szükséges kerti feladatokat (gyomlálás, kapálás, öntözés).
Bölcske, 2021. június 03.
Géczi-Grega Szilvia
2022. évi beszámoló:
Óvodakert beszámoló
2021 nyarán sikerült megőrizni növényeinket a virágos- és konyhakertben egyaránt, miután a nagycsoportos gyermekekkel locsoltuk, gyomláltuk a kerteket. A vízgyűjtő tartályunk segítségével legtöbbször lágy vízzel frissítettük a paradicsomot, paprikát, cukkinit, sütőtököt. A nyári nagytakarítás alatt a dajka nénik gondozták a csoportonként művelt ágyásokat. A paradicsom és paprika a tízórai vagy uzsonna mellé volt ízletes kiegészítő. Szeptemberben két csoport retket vetett, melyet a kedvező időjárásnak köszönhetően el is tudtak fogyasztani a csoportok.
Virágos kertjeink szülői támogatással szeptemberben „őszi jelleget” kapott. Árvácskák, krizantémok, dísztökök adták meg a hangulatot. A szülők gyermekeikkel közösen segítettek gyomlálni, földet lazítani, ültetni a csoportok kertjében.
November elején a fokhagyma duggatás előtt minden csoport megművelte a konyhakertjét. A komposztálóba a zöldség és gyümölcs maradékok mellett a kollégák kávé és tea zaccot gyűjtöttek. Karbantartónk átforgatta a komposztáló tartalmát, kimosta a csapadékgyűjtőnket és elrakta a tároló kis házba. Pista bácsi a nyár folyamán a tárolóban kialakította a szerszámok helyét, melyben a gyerekek letisztítva, olajozva, átnézve helyezhették el a szerszámokat. A falevelek gyűjtése minden évben nagy élmény a gyermekek számára, így a munkajellegű tevékenység örömtelivé válik.
Egész télen folyamatosan történt a madáretetők táplálékkal feltöltése. Madáreleséget a mezőgazdasági rt. felajánlásból biztosítottuk. Az itatásról sem feledkeztünk meg, a téli időszakban is volt egy itató kihelyezve.
A nyár elején leszedett levendula nem csak díszítette a csoportszobát, hanem illatával, nyugtató hatását is élveztük. A szülők által szervezett decemberi jótékonysági futás bevételéből diffúzorokat és illóolajokat vásároltunk a csoportokba, melyeket azóta is folyamatosan használunk. Tanácsadó segíti az aromaterápia beállítását.
Február elején a csoportszobákban megkezdődött a magok vetése, a palántanevelés. Karbantartónk újra kihelyezte a csapadékgyűjtőt. A száraz tavasz miatt korán elkezdtük a locsolást. Tavaszi hagymás növények: tulipán, jácint, nárcisz illatával, ékességével köszönte a friss vizet. A tavaly ballagók által ültetett kajszibarackfánk is meghálálta a gondoskodást, hiszen már az idei évben kóstolót kapunk a terméséből.
Március-áprilisban sok magot már a helyére vetettek a gyerekek. A tépősaláta, retek, újhagyma, borsó kikerülése után az idei évben is paradicsom, paprika, uborka, cukkini gondozása vár a gyerekekre. A rovarok, bogarak éledésével előkerültek a nagyítók, rovarhálók a megfigyelések segítésére.
Április végén a helyi kertészet felajánlásából újra tele lettek a virágos kertek és ládák egynyári növényekkel.
Mezítlábas parkunk elkészítésében a szülők vették ki szerepüket, de nagyon sokat segített karbantartónk is. Az óvodások mellett az iskolások is használják egyszer-egyszer tornaóra keretein belül.
A munkálatokban elsősorban a nagyobb gyermekek vesznek részt, de a kisebbek is bekapcsolódhatnak érdeklődésük alapján.
Óvodapedagógus kezdeményezésre pályáztunk a legszebb konyhakert címért.
Bölcskei Mesevár Óvoda Óvodakert beszámoló
A külső világ tevékeny megismerése óvodánk pedagógiai programjának egyik központi eleme. Rendszeresen tennünk kell azért, hogy ápolt környezet, rendezett virágoskertek, zöld övezet vegye körül óvodásainkat. Mesevár Óvodánk szerencsésnek mondhatja magát.
Intézményünk 2013-ban elnyerte a „Madárbarát” címet. Óvodánk hatalmas udvarral, árnyas fákkal, cserjékkel rendelkezik, amely kellemesebbé teszi az udvaron zajló játéktevékenységet. Lehetőségük van a gyerekeknek a környezet és az élővilág összefüggéseit megfigyelni. Csoportonként madáretetőket helyeztünk el az udvaron, amelyeket az őszi-téli időszakban rendszeresen feltöltjük magvakkal, madáreleséggel. Az etetésen túl a madarak itatására is gondolunk: több itató várja a madarakat. Az óvodások közvetlen közelről megfigyelhetik az állatok és a növények viselkedését és az élővilág összefüggéseit.
Évente több alkalommal szervezünk óvodaszépítő munkadélutánokat, ahova behívjuk a szülőket, szépítjük a csoportok kiskertjeit, tavasszal virágpalántákat ültetünk, gyomlálunk, lefestjük a játékokat. Az őszi félévben a mezítlábas park kialakításában segítettek apukák, amely abban nyújt majd segítséget, hogy egyre több természetes anyagban (farönk, tőzeg, kavics) sétálhatnak óvodásaink.
Óvodánk fontosnak tartotta, hogy csatlakozzunk az óvodakert programhoz. Habár vidéken élünk, de egyre kevesebb családi házhoz tartozik konyhakert, így sok óvodásunk csupán fűvel találkozik otthon. Az óvodakert kialakításában is számíthattunk szülői segítségre: a kert keretének elkészítését egy apuka vállalta.
Az óvodában projekt módszerrel dolgozunk, lehetőségünk van a témaheteket élményekkel megtölteni. A településen adódó lehetőségek is ezt segítik. A lakosság nagy része foglalkozik mezőgazdasággal. Az őszi tevékenységek során a munkára nevelés és a munka jellegű tevékenységek előtérbe kerülnek. Családoktól gyakran kapunk meghívást almaszedésre, mustfacsarással egybekötött szüretelésre, cseresznyeszüretre, dió- és mogyoróverésre, kukoricatörésre, csipkebogyógyűjtésre. A leszüretelt termésekből salátákat, teákat készítünk. Sok élményt jelentenek ezek az alkalmak a csoportnak. Az óvodakert viszont lehetőséget biztosít arra, hogy az óvodás gyermekek folyamatában láthatnak veteményeskertben történő tevékenységeket. Tervezzük, hogy a néphagyományoknak megfelelően Luca napján búzát vetünk óvodakertünkbe, így a vetéstől a betakarításig láthatják a gyerekek a növények növekedését.
Milyen tevékenységeket végeztek a gyerekek az óvodakertben?
Először a talaj előkészítését végeztük. A gyerekekkel megbeszéltük, hogy melyek a hasznos és a kártékony növények. A gyerekek aktívan részt vettek a gyomlálásban, a kártékony növényeket kigazolták a kertből. Termőföldet hozattunk a kertbe, a gyerekek segítettek a földet elteríteni. A program keretében sok magot, hagymát kapott óvodánk. A gyerekekkel közösen átválogattuk a magokat, melyek azok, amelyeket ősszel el lehet ültetni, duggatni. Megbeszéltük velük, hogy a melyek azok a hagymás növények, amelyek télállóak és a talajban maradhatnak egész évben. Segítettek a gyerekek az öntözésben is, hiszen száraz volt a nyár, az ősz, így locsolni kellett a kiskerteket. Megismerkedtek az óvodások a pályázaton nyert szerszámokkal is, összehasonlítottuk a felnőtt és a gyermek szerszámok különböző méreteit. Felhívtuk a gyermekek figyelmét a kerti szerszámok rendeltetésszerű használatára a balesetveszély megelőzése érdekében. Fontos tudniuk az óvodásoknak, hogy a munka végeztével alaposan meg kell tisztítani az eszközöket, ezáltal megelőzzük a rozsdásodást.
Komposztáló eddig is volt óvodánk udvarán, amit kiürítettünk és átbeszéltük a gyerekekkel, hogy mi mindent rakhatunk bele. Az óvodásainkat eddig is aktívan bevontuk a levelek gereblyézésébe, gyermekméretű levélseprűkkel szívesen gyűjtik a lehullott faleveleket és apróra tördelik a vékonyabb gallyakat.
Tavasszal tervezzük az esővízgyűjtő tartály elhelyezését. Az édesvíz készletünk nagy kincsünk, érték, amellyel takarékoskodnunk kell. Meg szeretnénk tanítani a gyerekeknek, hogy a növények locsolására kiválóan alkalmas az összegyűjtött lágy esővíz. Az óvodakert udvarrészén nem volt csapunk, ezt kialakítottuk, így a kézmosás lehetősége is biztosított, locsolási lehetőségünk is van, illetve a friss terményt le tudják majd mosni az óvodások.
Az őszi és téli megfigyelések után tavasszal újra szorgos kezek alakítják a kerteket, hiszen a magok vetése zömében akkor zajlik.
A 2019/2020-as nevelési év végén új hagyomány alapjait teremtettük meg azzal, hogy ballagó nagycsoportosainkkal közösen óvodás éveik emlékére egy fát ültettünk az óvoda udvarán.
Bölcske, 2020. október 21. Géczi-Grega Szilvia és Keresztes Edit
„óvodakert” koordinátorok
Összegzés
Biztató az a törekvés, hogy a gyerekek nyitottak a környezetük szépítésére, gondozására. A legtöbb gyermek szívesen veszi kezébe a kiskapát, gereblyéket, öntözőkannát. Több esetben is látszik az otthonról hozott jó példa.
Az óvodakertben termelt zöldségeknek, fűszernövényeknek több haszna van: hozzájárulnak az egészségtudatos életmódhoz, az egészséges táplálkozás igényének kialakításához, a munkára nevelés fontosságához. Felcsillanó szemmel figyelik az élet apró jeleit. A kertészkedés kitartóvá nevel, feladattudatot ad, monotónia tűrést erősít. Megtapasztalhatják a természet körforgását, az évszakok jellemzőit, a vidéki életformát.